Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

Hogyan tovább?

 
Folytatódik a harc, uralni mindent, a cél, globalizálni, ellentéteket szítani, mert sokan nem akarnak dolgozni és a pénzisten mögül nem látnak mást, mint a zsebeiket.
Fel kell hígítani a népeket, szétzúzni a Nemzetállamokat, káoszt, gyűlöletet okozni, ez a cél.
Most figyelnünk kell, pártállás nélkül, egyet akarni, mert küszöbön van az, amikor tenni kell, erőszak nélkül!

Korponay Ferenc

2016.január.27.

 

 

 

 

Rechtsanwalt

Dr. Eva Maria Barki

A- 1010 Wien, Landhausgasse 4 / Minoritenplatz 6

Telefon (++43-1) 535 39 80, 535 06 78, Telefax (++43-1) 533 88 48, E-Mail barki@lawvie.at

 

 

MENEKÜLT JOG ÉS MIGRÁCIÓ

Budapest, 2015, dec.5.

 

 

Tisztelt Elnök Asszony, tisztelt Hölgyeim és Uraim,

kedves barátaim !

 

Nagy szeretettel köszöntöm Önöket, köszönöm a meghívást és köszönöm, hogy
ismét Önök között lehetek.

 

Köszönöm, hogy ezzel a fontos témával, a menekült üggyel, és főleg a migrációval
foglalkoznak.

 

Köszönet Magyarországnak, mert ez az egyetlen ország Európában, amely
nemcsak helyesen látja a problémákat, hanem meri ezeket kimondani és mer
tenni is a megoldásért. Végre nyugaton is az átlag emberek egyre többen kezdik
észrevenni a nagy veszélyt, ahová Európa feltarthatatlanul sodródik, de a
politikusok közül csak azok merik a véleményüket hangosan kimondani, akik már
nyugdíjban vannak. Nem régen mondta nekem egy magasabb rangú tisztviselő a
külügyminisztériumban, hogy ha Orbánról beszélnek ezt csak halkan merik tenni. A
migráció ügyében is. De más témában is. Mert a politikai korrektség ezt nem
engedi meg. Oroszország és Magyarország mellett most Lengyelország is a nagy
veszély.

 

A Berliner Zeitung ezt ezen a héten így fejezte ki: “Magyarország és Lengyelország
Európa számára nagyobb veszélyt jelent mint az Iszlám Állam.” Ezt azon a napon
írták amikor az IA harcosai 77 gyereket meggyilkoltak.

 

És itt vagyunk a mai témában:

 

Kulcsszerepet játszik az Iszlám Állam, amely elől menekülnek az emberek Szíriából
és Irakból. Az Iszlám Állam ellenőriz egy területet, amely nagyobb mint
Nagybritannia. Amerikai források 30.000 harcosról beszélnek akik külföldről
csatlakoztak az IS Milizhez, de a

 


pontos számot nem tudjuk. Ezek fel vannak szerelve modern amerikai
fegyverekkel, új Audi flottával, a bevételük havonta minimum 80.000 dollár,
amely főleg az olajkereskedelemből származik, ahogy kiderült Törökországgal.

 

Az emberek százezrei azok elől menekülnek, azok elől, akik nem csak a szíriai
kormány ellen harcolnak, hanem brutális terrorral sakkban tartják a területet, akik
lemészárolják a keresztényeket és más nem muzlimokat, akik kimondják, hogy
Európát is el akarják foglalni és Európában is létre hozni egy kalifátus rendszert.

 

Tényleg azok veszélyesek, akik védik a népüket a gyilkosoktól, akik védik a
többszáz éves felépített kultúrájukat, a vallást, a hagyományt, a szabadságukat, a
méltóságukat és nem azok, akik gyilkolnak, rabolnak, szétrombolnak és
tönkretesznek mindent ?

 

A Berliner Zeitung csak azt írta, ami a politikában látszik: A Nyugat az Iszlám
Államra nem mint ellenségre tekint, hanem támogatja. Az Iszlám Állam ellen
eddig csak látszatharcot vívtak, mert az az ő teremtményük. És az IA szükséges
Szaud-Arábiának és Törökországnak is. Most végre Oroszország harcol az IA és a
terroristák ellen.

 

Az EU bizottság foglalkozik minden magyarellenes kezdeményezéssel, de nem tesz
semmit sem a 3.000 csempészszervezet ellen, amelyeknek 29.000 tagja van és
akik koncentráltan Európába viszik a migránsokat. Hallgatott, amikor Berlinben az
EU bizottság képviselete előtt nagy ünnepségen piros szőnyegen és Juncker kép
előtt átadták a nagy érdemrendet szalaggal a sikeres csempészeknek.

 

Oroszországot szankciókkal akarják gyengíteni, de Szaud- Arábiát, ahol a pénteki
ima után most 50 férfit egyszerre lefejeztek, vagy Törökországot, amely csak úgy
lelő egy orosz repülőgépet és a gazdasági problémáit az ISIS államtól vásárolt
olcsó olajjal oldja meg, támogatják.

 

Milyen világban élünk ?

A háború világában. Kedves barátaim: háború van. Szubverzív háború, burkolt
háború, hibrid háború. A migráció áradat ennek a háborúnak az egyik eszköze.

 

Kik a szereplők és mi a háború célja ?

 

Amikor 25 évvel ezelőtt győztünk a kommunizmus és a totalitárius diktatúra
felett, amikor lebontottuk a vasfüggönyt és a berlini falat, amikor összeomlott a
keleti blokk és szétesett a Szovjetunió egész Európa eufóriába esett. Álmodtunk


az európai házról, amelyben minden európai népnek az otthona lesz és amelyben
mindenki otthon fogja érezni magát.

 

És ma ezt az európai házat másokkal akarják megtölteni, tőlünk idegen népekkel
és más, idegen kultúrával. Ki akarják cserélni az európai népeket és kiírtani az
európai kultúrát. Ezen a héten a volt Sachsen igazságügyi minisztere Steffen
Heitmann, aki Merkel politikája miatt tiltakozásul kilépett a CDU- ból azt mondta,
hogy soha nem érezte magát ilyen idegennek a saját országában, az NDK- ban
sem.

 

Mi történt az utóbbi 25 évben hogy ilyen vészhelyzetbe jutottunk ?

 

Nem vettük észre, hogy a kommunizmus bukása után egy másik és még
veszélyesebb diktatúra alakult ki. A bipoláris világrend után az Egyesült Államok
maradt az egyetlen világhatalom. Ők mondták: megnyertük a hidegháborút, mivel
az oroszok azt mondták: mi befejeztük a hidegháborút. És ebben a győzelmi
mámorban kezdték korlátlanul megerősíteni és kiépíteni a hegemoniális
törekvéseiket az egypólusú világhatalom érdekében.

 

George H.W. Bush elnök már 1991- ben beszélt az új világrendről, amelyben az
Egyesült Államok az egyetlen szuperhatalom.

 

Barack Obama elnök az idén az újévi beszédében mondta: Nem az a kérdés, hogy
uraljuk a világot, hanem az, hogy hogyan uraljuk a világot. És egy interjúban pár
nappal később: Ha egy ország nem azt teszi amit mi akarunk, kénytelen vagyunk
eltörni a kezét.

 

Tehát az amerikaiak nagyon őszinték, a céljukat és a stratégiájukat nem is titkolják
el.

 

Ha meg akarjuk érteni a mai politikai helyzetet és az ezzel összefüggő migráns
problémát, meg kell érteni az amerikai külpolitikát, amely főleg két alapon
nyugszik:

 

Az egyik a Wolfowitz Doktrina, amelyet Wolfowitz már 1992- ben kidolgozott,
amely az Egyesült Államok excepcionality-ből – különlegességéből indul ki és
amelyet a „National Security Strategy 2002” ( Nemzeti Biztonsági Stratégia 2002)
tartalmaz. Ez a doktrina azt mondja: Nem szabad hagyni, hogy bármilyen rivális
bárhol erősödjön. Minden ellenséges hatalmat abban kell akadályozni, hogy
domináljon egy régióban“


Ez Oroszországról és az orosz-európai visszonyról szól. És ez lényegében a régi
Heartland (szívország) elmélet, amelyet az angol geográfus Halford Mackinder írt
1904-ben („The Geographical Pivot of History“), és amelyet a mai napig tanulniuk
kell az amerikai tiszteknek:

 

„Aki uralkodik Kelet-Európán, uralkodik a szívországon. Aki uralkodik a
szívországon, uralkodik a világszigeten (ez Eurázsia). Aki uralkodik Eurázsián,
uralkodik az egész világon“.

 

Emiatt akarja az Egyesült Államok visszaszorítani Oroszországot, meg akar
akadályozni egy eurázsiai gazdasági együttműködést, amelyet már De Gaulle akart
és amelyről most Putyin álmodik; egy szabadkereskedelem Lisszabontól
Vlagyivosztokig.

 

Zbigniew Brzezinski a „The Grand Chessboard“ könyvében is arra építi hitvallását,
hogy Ukrajna az eurázsiai sakktáblán egy fontos szerepet tölt be mint geopolitikai
középpont. Oroszországnak szüksége van Ukrajnára. Mert Ukrajna nélkül
Oroszország nem világhatalom, hanem csak regionális hatalom – amit Obama
mindig is hangsúlyozni szokott.

 

Ugyanúgy George Friedmann, a Stratfor politológusa egy élő adásban nem régen
mondta, hogy ez már 100 éve az Egyesült Államok célja, megakadályozni egy
eurázsiai kontinentális hatalom létrejöttét,mert ez komoly veszélyt jelentene
Amerikának. Eurázsiát talán nem lehet meghódítani, de akkor legalább a
nemzeteket egymás ellen kellene felheccelni és az egyensúlyból kiütni, mondja
Friedmann.

 

És ez az Amerikai külpolitikának a második alapelve:

 

Hogy ne legyenek erős államok, hanem gyenge, összeveszett társadalmak,
amelyeken uralkodni lehet, ahhoz kell a káosz megteremtése.

 

Nem ez történik most? Ukrajnában, Szíriában és most egész Európában a migráció
problémával? De mindenhol ahova az amerikaiak a lábukat beteszik,
Afganisztánban, Afrikában ?

 

És itt a kör bezárul és vissza kerülünk a témához:

 


A migránsok kizárólagosan olyan területekről jönnek, ahol az amerikaiak vagy
nemzetközi jogellenes háborút vívtak vagy másképpen beavatkoztak. De a
menekülteket nem Amerika fogadja be, hanem Európába küldik.

 

A migráns áradat, amelynek csak a kezdetén vagyunk, az Egyesült Államok és
néhány nyugati állam politikájának a következménye. Ez sem véletlen, ez is a
stratégiához tartozik.

 

Ezt hogy lehet megérteni? Kinek az érdeke a társadalmi és jogi rendszer
összeomlása és konfliktusok kirobbantása Európában ?

 

A megálmodott világuralomnak az alapja és feltétele a globalizáció. Az
összefonódás minden területen: politikában, gazdaságban, kultúrában,
oktatásban, társadalmi életben. És mi a globalizációnak a legnagyobb akadálya és
ellensége? – A nemzetállam és a sokféleség Európája.

 

Ha figyeljük az amerikai és az európai uniós amerikafüggő politikusok
nyilatkozatait és tevékenységét, akkor látnunk kell, hogy ők egyhangúan és egyre
jobban fellépnek a nemzetállamok ellen és támadják a nemzetállam eszméjét. A
nemzetállam, az államok szuverenitásának és a népek önrendekezésének a
megsemmisítése a cél. Tony Blair volt az első, aki 1998- ban a szuverén
nemzetállam megszüntetését követelte, és ezzel kezdeményezte a NATO doktrina
változását, amely veszi magának a jogot, szuverén államok megtámadásához a
„responsibility to protect“ (felelősség a védelemhez) ürügyén. Koszovó volt az első
eset, számtalan más háborús akciót is folytattak.

 

Az Egyesült Államoknak fontos egy olyan Európa, amely hűséges vazallusként
végrehajtja az amerikai érdekeket – és nem kell eltörni a karjukat. Ez csak akkor
működik, ha nem egyes államok állnak szemben, hanem csak egy partner, az
Európai Unió. Az Unió már szemmel láthatóan a végét járja, túl sok problémával
küzd és már nem is működik. Sokan már arról beszélnek, hogy vissza kellene
állítani az állam szuverenitását. Tegnap Dánia is az Európai Unió ellen szavazott
egy referendumban.

 

Az Európai Unió soha de soha nem is működhet. Egyetlen egy ok miatt nem
is működhet: nem működhet mert nem létezik egy európai nép.

 

Tehát ki kell cserélni a népeket. Teremteni kell egy új keverék népet, amely
homogén, nem nacionalista, egységes és irányítható. A

 


migrációval ezt nagyon elegánsan el lehet érni úgy, hogy nem is veszik észre a
szándékot – mint Jean Claude Juncker szokta mondani – vagy amikor észreveszik
már túl késő. Mert ez a folyamat visszafordíthatatlan.

 

Kedves barátaim, ez a legrafináltabb háború a történelemben. Hadüzenet nélkül, a
tolerancia nevében tönkre lehet tenni egy országot.

 

Hogy ez túlzás vagy összeesküvés ?

Nézzük meg,hogy mit írt a katonai szakértő Thomas P.M. Barnett, aki a védelmi
miniszter Donald Rumsfeld tanácsadója is volt. Barnett 2004-ben és 2005- ben két
könyvet írt: “The Pentagons New Map” és “Blueprint of Action”

Ebben a két könyvben Barnett felrajzolja a stratégiát a világuralom eléréséhez.
Mivel csak a globalizáció garantálhatja a világbékét, Amerikának mint a
globalizáció vezércsillagának cselekednie kell. Ennek a feltétele egy akadálytalan
migrációs áradat, amellyel szét kell bomlasztani a népeket és kultúrájukat. A cél –
ugyanaz mint Coudenhove-Kalergi akarta – Európában: egy világos barna faj, egy
egységes társadalom nemzetiségi, kulturális vagy vallási különbségek nélkül. Egy
összekevert nép, amelynek az IQ 90, tehát gondolkodáshoz túl kevés, de elég a
munkához.

Barnett azt is írja már 2005-ben hogyan lehet elérni ezt a célt Európában, és pedig:

Egy és fél millió bevándorló szükséges évente a harmadik világból . Most éppen itt
tartunk. Az első kontingens már megvan.

Ezt a célt el kell érni. Senkinek sem szabad akadályozni az amerikai katonaságot –
semmilyen államnak, országnak vagy kormánynak. Ha egy politikus ellenáll, azt el
kell tüntetni, de nagyon gyorsan. És ha valaki a globalizációra veszélyes - azt meg
kell gyilkolni, írja Barnett.

Kevesen ismerik ezeket a könyveket. Kevesen ismerik Kelly M. Greenhill könyvét is
“Weapons of Mass Migration”, A tömegmigráció fegyverei. Greenhill kimutatja a
tanulmányában, hogy a migráció nem egyszer, hanem már többször szerepelt
mint fegyver.

Sajnos ez történik most is. A modern háborút már nem páncélosokkal vívják,
hanem mindent lehet használni mint fegyvert, amely kárt okozhat és
megsemmisítheti az ellenfelet. A migrációban az embereket is használják mint
fegyvert.

 Kedves barátaim,


Nem akarom ezekkel a pesszimizmust okozó szavakkal befejezni a beszédemet. Én
nem lennék itt, ha nem remélném, hogy ezt a katasztrófát, amely már úton van,
nem lehetne kikerülni. Ez mindenesetre Magyarországra és a középeurópai
országokra vonatkozik. Itt még látok erőt és bátorságot a manipulációnak
ellenállni. A szeretet a nemzethez, a hit a gyökerekhez, a bátorság a
történelemhez és az igazságossághoz meg fog menteni bennünket ebben a viharos
időben.

 

Ezt mind az úgynevezett nyugatról nem lehet elmondani. Ott még nem látom az
esélyt a regenerációhoz és túléléshez. Nyugaton túl kevesen vannak, akik
megőrizték az európai értékeket, ezek csak itt Magyarországon és a volt keleti
országokban találhatók.

 

Én tudom, hogy azok az emberek nyugaton, akik még élnek az értékekkel, nagyon
várnak egy impulzust Magyarországról. Sokan jönnek hozzám és a reménynek
adnak kifejezést, hogy Magyarország meg fogja menteni Európát mint már
többször a történelemben.

 

Ez legyen az új magyar kihívás!

 

Köszönöm szépen.

 










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 116
Tegnapi: 98
Heti: 437
Havi: 2 481
Össz.: 1 757 888

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan tovább?
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »