Tibeti gyógyászat

A gyógyítás kezdete, története.Tapasztalatok, tanulás és siker. Fiam betegsége miatt indultam el a keleti gyógymódok megismerése,alkalmazása irányában 16 évvel ezelőtt.

penguins.jpg

A CSALÁD!

 

 

 

 

Már ősidők óta a család volt a legbiztosabb pillére az emberi közösségeknek az anya és apajogú közösségekben megvoltak a feladatok, amiket betartottak, mert rájöttek csak így maradhatnak erősek és védettek.

Múltak az évszázadok, évezredek, amikor szintén a családok jelentették a társadalom számára a legnagyobb támaszt, de valamikor valami megjelent, a pénz.

Onnantól a pénz mindent megváltoztatott, vásárolták az asszonyokat, összekényszerítették az össze nem illő fiatalokat a vagyon miatt. A családalapítás is üzlet lett, sajnos.

Nőtt a feszültség a családon belül is, mert a szegénység mindenütt jelen volt, bizonyos rétegek kezdték a megtermelt javakat birtokolni.

Családon belül nőtt az erőszak, rabszolgasorban tartották a nőket, gyerekeket, ütötték verték azt, aki ellent mondott.

Napjainkban is válságban vannak a családok, a fogyasztói társadalmakban a családfenntartók (Anya- Apa) hajtanak, pörögnek a megszerezhető javak után, nem törődve azzal, hogy közben a gyerekekkel kellőképpen nem foglalkozik senki.

Megpróbálnak minden pénzen megvehető javakat adni, de nem törődve a szeretettel és a beszélgetéssel, a mesemondással, a játékkal, az együttlétekkel.

A párkapcsolatokban hosszú évek alatt megszűnnek az ölelések, simogatások, csak vannak egymás mellett, csodálkoznak, hogy nem működik és a hiba sosem bennük van, hanem a másikban. Nem tartanak önvizsgálatot miért lett ez így, mi a megoldás.

Elsősorban maguk a családok tehetnek a legtöbbet, ki kell kényszeríteni az egész társadalmi berendezkedés átalakítását, olyan vezetőket választani, akik az emberek érdekeit nézik, le kell építeni ezt a borzalmas here réteget, mert lassan többen lesznek, mint akik termelnek.

Vissza kell adni a munka becsületét és az elosztásnál mindig figyelembe kell venni azt, hogy

a megtermelt javak nagy része a létrehozót illeti.

Az igényeket lejjebb kell adni, kevesebb fogyasztással segíteni a földet.

A gyerekekkel megismertetni újra a munka és a természet védelmének fontosságát.

A párkapcsolatokban egyenlő arányban adni és kapni. A párkapcsolatban keresni kell tudatosan a megfelelő partnert, megoldást kell keresni, találni, mert az ember társas lény igényli a figyelmességet az érintést, ölelést, a szeretetet a szeretkezést és egymás megbecsülését segítését.

Hinnünk kell a megvalósításban, mert jelenleg úgy tűnik, a mai világ összeomlik, a pénz uralma megszűnik és fel kell építeni valami mást, emberibb, családbarát közeget, amit csak mi magunk tudunk megvalósítani, létrehozni.

Bízom benne sokan így gondoljuk és teszünk is érte!

 

Korponay Ferenc 

 

 

Társadalmi kórkép…

Ma a család, mint közösség nem működik, ha a családdal baj van, akkor a társadalom beteg, méghozzá súlyosan beteg!
Megcsúszott, elesett a télen egy középkorú hölgy, senki nem ment oda, hogy segítsen, egy valaki odaszólt, nem segítek, mert én is elesek!
A buszon, villamoson a fiatalok nem adják át a helyüket az idősebbeknek, azonnal lehuppannak, ha van hely és néznek minden felé, fáradtak, életuntak, belefásultak ebbe az embertelen világba!
Sokan föladják, kiisszák, eszik, dohányozzák, drogozzák magukat az életből, pedig nagyhiba, mert ha meg is szabadulnak a nehézségeiktől, ideig-óráig a következő életben újra kell kezdeni mindent elölről!
Ha elveszítünk minden fizikai javat, vagyont, fel kell állni és visszamenni a középpontba ott ahol a szívünk van és türelmesen megkeresni a megoldást, ha van hited, hiszel magadban és fogod a kezét a jó Istennek, átvészeled a nehézségeket és megtalálod, amit keresel!
Most először magunkon kell kezdenünk dolgozni, belül, megépíteni az új önmagunkat, és ha megvan, kivűl segíteni másokon szeretettel, azért mert ezért lettünk, vagyunk emberek!

Korponay Ferenc

 

 

 

A Család!

Amikor együtt vagyunk, sokat beszélgetünk,
 a nagy gyerekek hozzák elő, apró gyermekkori élményeiket,
 mert ugye élmény mindenkinek, nekünk szülőknek is.
Rengeteget tanulunk, tanultunk egymástól,
Élmény volt együtt lenni akkor és most, majd holnap.
Ma nehézségek vannak, jó érzés látni a gyerekek boldogságát,
 hogy a mostani körülmények között is megállják helyüket.
Titkon várjuk, innen-onnan a bejelentést,
 új jövevények a láthatáron, készüljetek,
 készülünk, áldás van rajta!

 

Korponay Ferenc

 

 

 

 

Elengedni!?

 

Mikor megszületik a várva-várt csoda, a kisbaba, nekünk szülőknek tudni kell, hogy Ő nem a mi tulajdonunk.

Nagy-nagy feladataink vannak, mert egy gyermek jövője épül a nevelés rögös útján.

Egészséges, öntudatos szülőkre, nem idegen nevelőre, a pénzre, hanem Anyára- Apára van szüksége a jövő emberének!

Amikor kilép a nagybetűs életbe, nehéz, de el kell engedni, óvtuk, féltettük, megvédtük mindentől, de már az életét önmaga intézze, mint önálló tudatos ember.

Az élet felnőtt kapuján átlépő ifjú ember viszi a mintákat otthonról, ahol szeretetben nőnek fel gyerekek azok általában nem távoznak túl messzire a szülői háztól.

Negatív érzéseknél, benyomásoknál távolodnak, ott a szülők csodálkoznak, hogy az unokákat skype-on láthatják, miért?

Az elvált szülők gyermekei könnyedén veszik, feladják a nehézségeket, anya-apa is így tett, így egyszerű nekünk is.

Az egyedül felnevelt gyermeket nem szabad lelkileg magunkhoz láncolni, zsarolni, mert párkapcsolatai kudarcba fulladnak és egész életében a szülő rabszolgája lesz.

Nem azért vállaljuk az egyedül nevelését, hogy a „szoknyánk” körül kerengjen, vagy játsszuk a mártírt, engedjük őt a jövőnek, útravalóval felvértezve, csendesen figyelve, továbbra is segítve, ha tudjuk, és ha szükséges támogatva az új önálló életét!

 

Korponay Ferenc

2016.június.05.

 

   

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 68
Tegnapi: 226
Heti: 605
Havi: 3 583
Össz.: 1 754 871

Látogatottság növelés
Oldal: A Család!
Tibeti gyógyászat - © 2008 - 2024 - tibetigyogyaszat.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »